Stratégiai együttműködés az FM-mel

2016-05-25 11:45

Stratégiai együttműködés az Edutus Főiskola és az FM között

Ünnepélyes keretek között vette át az Edutus Főiskolán kívül hat szervezet a Földművelésügyi Minisztériummal megkötött stratégiai partnerségi illetve együttműködési megállapodást 2016. május 19-én.

Az Edutus Főiskola által létrehozott Bejárható Magyarország Programmal kötött stratégiai partnerségi megállapodáshoz Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter gratulált Dr. Jandala Csilla rektorasszonynak a Földművelésügyi Minisztérium ünnepélyes átadóján.

 

A stratégiai partnerségi, illetve együttműködési megállapodások célja a szoros együttműködés a jogszabályalkotást megelőző társadalmi egyeztetésekben, a jogszabályok, valamint a jogszabályokat megalapozó koncepciók előkészítésében, az elfogadott jogszabályok hatásainak értékelésében (a jogszabályok utólagos véleményezésében).

Az együttműködési megállapodások révén a partner szervezetek részt vesznek az adott ágazat népszerűsítésében, érdekképviseletében, a feketegazdaság visszaszorításában, a stratégiai dokumentumok kidolgozásában, illetve az átfogó programok megvalósításában.