2016-11-30 12:11

Az Edutus Főiskola is részt vett a „Shared Services Gála 2016” rendezvényen

November 25-én este került sor a „Shared Sevices Gála 2016” díjátadó ünnepségére, melyre az Edutus Főiskola is meghívást kapott.  A rendezvény a hazai SSC szektor egyik legnagyobb ünnepe, ahol díjazzák a szektor kiemelkedő képviselőit.

...


2016-11-28 12:54

Idén első alkalommal adták át az Év Felelős Foglalkoztatója elismeréseket mikro- és kisvállalkozások, közép- és nagyvállalkozások, illetve a közszféra szervezetei számára. A díjakat Dr. Odrobina László, az NGM szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára, Pákozdi Szabolcs, az OFA Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója és Bihall Tamás a MKIK alelnöke adta át.

...


2016-11-28 08:21

WRO 2016 FINAL INDIA

Véget ért az idei döntő. Mindhárom magyar csapat keményen dolgozott és helytállt a mezőnyben, és így mind a három magyar csapat továbbjutott.

A Samu Team ...


2016-11-21 08:06

TDK 2016 ŐSZ

2016. november 15-én került megrendezésre az intézményi Tudományos Diákköri Konferencia (TDK) Budapesten, ahol összesen 3 hallgató mutatta be kutatási eredményeit, melyen az alábbi eredmény született:

1- szekció: Budapest

  1. helyezett: Rozmann Gréta
  2. helyezett: Sipos Claudia Emerencia
  3. helyezett: Fekete Ádám

Ezúton gratulálunk a részt vevő hallgatóknak és felkészítő tanáraiknak!

Az Edutus Főiskolát a továbbjutásra javasolt hallgatók fogják képviselni 2017. áprilisában megrendezendő XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencián (OTDK) Győrben.


2016-11-03 16:47

2016. november 15-én és 16-án került megrendezésre az Edutus Főiskola Tudomány Ünnepe alkalmából megrendezendő OKNYOMOZÓ TUDOMÁNY | Multidiszciplinaritás@Edutus programsorozat.

Az első napon Dr. Jandala Csilla rektor asszony ünnepélyesen megnyitotta az eseményt. Ezen a napon a budapesti campusunkon hallgathatnak meg érdekes előadásokat az érdeklődők. 

2016. november 16-án Tatabányán folytatódott a Tudomány Ünnepe alkalmából megrendezett programsorozat.

Dr. Csorba Zsolt a Tatabányai Törvényszék elnöke és Dr. Jandala Csilla rektorunk együttműködési megállapodást írt alá a két szervezet között.
Ezt követően plenáris előadások, Jelen & Jövő-, Oktatásmódszertan és szaknyelvi képzés- szekciókban és Multi és interdiszciplinaritás a társadalomtudományokban, Robot Resources témákban hallgattak a jelenlévők előadásokat.
A programsorozat idén is sikeresen zárult.


Köszönjük az előadóknak és minden résztvevőnek, hogy jelenlétükkel és gondolataikkal megtiszteltek minket!


2016-10-26 10:41

Beszámoló a 33. Duna-Adria Szimpózium munkájáról

2016-ban Slovénia, Portoroz adott otthont az immár 33. alkalommal megrendezett „Danubia-Adria-Symposium” sorozatnak, a kísérleti mechanika szakterületén.

A rendezvényen – mint a Tudományos és Szervező Bizottság magyar tagja – előadás megtartásával vettem részt 2016. szeptember 20-23. között. Előadásom címe: Reduction possibility of residual stresses from additive manufacturing by the optical photostress method. Szerzőtársaim: Ficzere Péter, Szebényi Gábor, BME.

Ebben az esztendőben a megszokottnál jelentősen kevesebb, összesen 84 db előadás hangzott el, melyből plenáris szóbeli 14 db (20 perces), poszter előadás 70 db volt (5 perc szóbeli előadás + poszter megbeszélés).

...


2016-10-17 08:56

COLLEGIUM TALENTUM

ALUMNI RENDEZVÉNY (2016. október 21-23.)

SAJTÓINFORMÁCIÓ

A külhoni tehetségeket gondozó Collegium Talentum program az Edutus Főiskola keretei között működött 2011-től 2016-ig a Nemzetpolitikai Államtitkárság forrásaiból, a Bethlen Gábor Alap finanszírozásával. Az idén júniusban a szervezet jubileumi zárórendezvény keretében ünnepelte a Magyar Tudomány Akadémián ötéves eredményeit, és hozta össze még egy rendezvényre a tehetséges külhoni egyetemisták és doktoranduszokból kialakult intelligens hálót. Ez egyben azt is jelentette, hogy a nemzetpolitikai támogatás megszűnésével a program felfüggesztette működését, felvételi pályázatát 2016-ban már nem írta ki.

...


2016-10-13 10:30

2016. október 12-én a Bláthy Napok rendezvénysorozat keretében az Edutus Főiskola LEGO Robot bemutatót tartott a Bláthy Ottó Szakgimnázium diákjainak.

...


2016-10-06 14:21

Különleges helyszínen került megrendezésre a harmadik Turizmus Alumni találkozó

2016. szeptember 30-án, harmadik alkalommal került megrendezésre a Turizmus Világnapjához kötődően a Turizmus Alumni találkozó, idén egy különleges helyszínen a Nem adom fel kávézóban, ahol közel 50 fő vett részt (volt hallgató, oktató és meghívott vendég) az eseményen. A Turisztikai Világszervezet (UNWTO) idei világnapi témája a fogyatékossággal élőkre fókuszált, ennek megfelelően választottuk ki a helyszínt és a programokat.

...


2016-10-04 15:17

2016. szeptember 30-án került sor a 11. Kutatók Éjszakájára, mely az egész országra kiterjedő tudományos-ismeretterjesztő rendezvény. Az Edutus Főiskola Tatabányai Tagozata immár harmadik alkalommal vett részt az eseményen. Az érdeklődőket változatos interaktív programok, érdekes előadások és tanulságos játékok várták.

...